Lőrincz Imrének igen jelentős szerepe van a kecskeméti gyülekezet életében, ugyanis 1938-tól 1962-ig volt a gyülekezet pásztora. Szolgálatának különleges jelentőségét azonban nem csak ez a hosszú időszak adja, hanem sokkal inkább az a tény, hogy Istentől kapott látással 1947-ben Kecskemétre költözött családjával. Ettől kezdve együtt élt és lélegzett a kis gyülekezettel. Kecskeméti szolgálata mellett 1955-ig továbbra is végezte az orgoványi két gyülekezet és a hozzá tartozó kisebb gyülekezetek lelkigondozását, vezetését.
Lőrincz Imre 1901-ben született Körösnagyharsányban. 16 évesen Budapestre költözött, ahol több évig dolgozott a baptista nyomdában. Erre az időre esik megtérése és a missziómunkában való elindulása, mint énekkari tag, illetve karvezető.
Teológiai évei alatt a szünidőben hosszabb időt töltött Berlinben, majd miután 1928-ban befejezte a teológiát, bejárta az országot, de eljutott Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia magyarlakta vidékeire, sőt Ausztriába, Prágába, Belgrádba és Bukarestbe is. Ezeket a misszióutakat gyalog, kerékpárral vagy vonattal tette meg.
Hazatérve első szolgálati helye Tompa volt. Itt ismerte meg későbbi feleségét, a sokunk által szeretett és tisztelt Lőrincz nénit. Innen Gyulára költözött családjával, majd 1938-ban az orgoványi gyülekezet pásztora lett. Ezzel élete végérvényesen összeforrt Kecskeméttel. Bár orgoványi szolgálatának első felében nem tulajdonított különösebb jelentőséget a kecskeméti missziónak, 1947-ben egyre inkább foglalkoztatni kezdte az a gondolat, hogyan lehetne a „közeli” nagyvárosban intenzívebb missziómunkát kifejteni.
Kecskemétre költözésüket követően nagy odaadással vetette bele magát a kicsiny közösség összefogásába, újabb személyek elérésébe. A kezdeti lelkesedést azonban a hazánkat is elérő sötét korszak hamarosan lehűtötte, majd önfenntartó belső emigrációba kényszerítette. A Kádár érában egyre erőteljesebb nyomás nehezedett a gyülekezetekre, elsősorban is a lelkészekre. Annyira, hogy 1962-ben elvették lelkipásztori igazolványát is, és megtiltották neki a további kecskeméti tevékenykedést. Saját kockázatára Kelebián és Tompán tovább végezte a lelkipásztori munkát.
Kecskeméti szolgálatát jellemzi, hogy pengetős zenekart szervezett, hitoktatást végzett a Rákosi-rendszerben, felkarolta a Kecskeméten tanuló baptista származású fiatalokat és a városban katonáskodó atyafiakat. De nemcsak a diákok erősödtek a kis közösség által, hanem fordítva is működött a dolog. Feleségével együtt látogatta a szétszórtságban élő gyülekezeti tagokat és a barátkozókat, mindenben segítették a szolgálni vágyó fiatalokat, és aki hajlott rá, megtanulhatott harmóniumozni is (pl. ifj. Békési Mihály).
Orgoványi szolgálata ideje alatt a Duna-Tisza közi egyházkerületnek a vezetője is volt. A pirtói ifjúsági konferenciák megrendezését még a mostoha polititai és társadalmi vizsonyok között is vállalta. Amíg a sajtó szabad volt, éles hangú hitvédelmi cikket írt a baptista hitélet szabadságának védelme érdekében. Lőrincz Imre egyébként tehetséges méhészként 1942-ben könyvet is írt, mely hasznos szakkönyv volt. Fia, Lukács neves orvos és az újpesti gyülekezet elöljárója volt, leánya Erzsébet és férje, unokái, dédunokái a kecskeméti gyülekezet aktív tagjai.