Bátorítás a jövőre: Mike Sámuel

„… ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem diadalmaskodnak rajta.” Máté 16,18

„… ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá…” 1. Péter 2,5

„A fönti idézet első mondatát Jézus Krisztus az egyház Ura és sarokköve mondta Péter apostolnak. A másodikat pedig Péter apostol írta a már megszületett egyház tagjainak. Az első arról szól, hogy Ki az egyház építője, a második pedig arról, hogy miből, pontosabban kikből építi Jézus Krisztus az Ő egyházát. Az egyetemes keresztyén egyházat a benne levő sok kisebb-nagyobb helyi gyülekezettel maga Jézus Krisztus tervezi és építi fel az őt követő tanítványokból. Az a Jézus, aki annyira szerette egyházát, hogy életét adta érte. Ez volt az ára annak, hogy mi testvérnek szólíthassuk egymást. Úgy beszél róla, mint vőlegény a menyasszonyáról, és felhív, hogy ne csak a vőlegényt (Jézust) szeressük, hanem az Ő menyasszonyát (egyházát) is. Minden gyülekezet jövője, benne a mi kis gyülekezetünké is, azon múlik, mennyire szeretjük Jézust és testvéreinket, akikért életét adta. A Tervező és Építő tökéletes, az „építőanyag”, azaz a gyülekezet tagjai, az élő kövek annál kevésbé. És ez mindig feszültséget okoz az egyház történetében. Él a gondolatainkban egy idealizált kép a jövőbeli tökéletes egyházról, és van egy valóságos tapasztalatunk a mindennapi gyülekezetről, annak kísértéseivel, harcaival és tökéletlenségeivel. Isten mégis beleszövi az ő tökéletesen szép terveit a gyülekezetek történelmének tökéletlen szövetébe. Ez látható az előző oldalakon is. Nagyon jó ezzel a hittel és reménységgel tekinteni a jövő elé. Sokszor szeretnénk, ha a gyülekezetépítés a salamoni templom építéséhez hasonló lenne. Tudniillik, ott a kőtömböket előzetesen tökéletesre faragták a kőbányákban, így az építéskor csak egymáshoz kellett őket illeszteni. Ezért „sem kalapácsnak, sem vésőnek, sem egyéb vasszerszámnak a zaja nem hallatszott a templom építésekor.” A gyülekezet építése viszont sokkal inkább hasonlít a zerubbábeli templomépítéshez, ahol nehéz anyagi körülmények között, az előző romok bontott köveiből, valamint frissen faragott kövekből egyaránt épült a sokkal szerényebb templom. De ehhez Isten az ő még nagyobb dicsőségét ígérte!

Van egy különleges gyerekkori tapasztalatom ennek szemléltetésére. Nagybányán történt, a Ceausescu–féle falu- és városrombolások idején. A „nagy” tervek megvalósításához le kellett bontani sok kertes házat. Az egyik gyülekezeti tag frissen épült háza is bontásra került. Mivel nem akarta, hogy teljesen kárba vesszen, az épületben levő téglát felajánlotta a gyülekezetnek a majdani imaházépítésre. Így hát mielőtt jöttek volna a pusztító buldózerek, kínkeserves munkával óvatosan bontottuk a házat, hogy minél több tégla épségben maradjon. Majd egyenként kellett megtisztítani ezeket a téglákat, amik évekkel később beépültek a gyönyörű, szép imaházba. Ma senki sem látja a régi malter nyomait, a letöredezett sarkokat, a féltéglákat, csak élvezi az új templom otthont adó melegét. Így épül ma Krisztus egyháza is. A bontás minden szennyéből érkező töredezett életünket megtisztítja, és beépíti az ő csodálatos egyházába, hogy otthonná váljuk egymás, és a frissen érkezők számára. Nem mindig könnyű, de különösen szép feladat ez. Ez a Jézus visszajöveteléig tartó folyamatos gyülekezetépítés a jövőnk. Csodálom Isten szépségének, kreativitásának gazdagságát növekedő gyülekezetünk tagjaiban, és valóban nagy felelősség munkálni azt, hogy „minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodjék önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben”(Efézus 4,16b). Az is nagy felelősség, hogy az a csodálatos eszközkészlet (új imaház, közösségi tér, óvoda és a fölötte lévő épületrész, frissen kialakított sportpálya), amivel Isten bennünket megáldott, mind a misszió szolgálatában álljon Jézus Krisztus dicsőségére, egyháza növekedésére. Épüljünk, és építsünk tovább együtt a Tervezővel.”