Mivel a kecskeméti gyülekezet életére szokatlanul hosszú ideig volt jellemző a helyét kereső, vándorló közösségi forma, ezért fontosnak tartom külön fejezetben összefoglalni ezt a korszakot, a különböző helyszíneket.
A két világháború között a városban két helyen volt egy-egy kicsiny baptista közösség. Az egyik – az erőteljesebb – Ménteleken, a másik, Kristóf Domokos nevével fémjelzett pedig a város belterületén gyűlt össze. A méntelekit a történelem vihara elsodorta, és nem érte meg Lőrincz Imre Kecskemétre költözését.
Gyülekezet évtizedekig szórvány jellegű volt, az istentiszteleteiket családi házaknál tartották. Amennyire az időben vissza tud menni a személyes emlékezet, a legkorábbi gyülekezési hely a Váradi nővérek Hegedűs közben lévő lakása volt az 1930-1940-es években. Később szintén egy-egy háznál gyűltek össze. Dr. Mészáros Kálmán – egykori kecskeméti diák arról ír, hogy ő is részt vett 1946-47-ben az első kecskeméti imaház kialakításában.13 Az 1948. évi első bemerítést követően egy ideig a pünkösdi gyülekezet adott helyet a Máriavárosban, ezt követően 1958-ig Lőrincz Imre – a Kecskemét-Orgovány körzet lelkipásztor lakásának egyik szobáját alakították át imateremmé. Ebben a szobában 30 ülőhely volt.
1958-1961 között a Toldi u. 8. szám alatti, korábban az adventisták által bérelt, nagyjából 24 m2 alapterületű imatermet vették át. A Toldi utcában Lőrincz bácsi és Kémeri bácsi felváltva szolgáltak. Ficsór Ervin középiskolás éveiben (1958-62) volt személyes tanúja ezeknek az eseményeknek.
„Érdekessége ennek az időszaknak, hogy ha törik, ha szakad, minden vasárnap szavalni kellett.”
Ervint ebbe a közösségbe Lőrincz bácsi hívta el, mégpedig úgy, hogy elment érte a kollégiumba. A városba kerülő diákokat felkarolta, megkereste, nehogy elkallódjanak az új közegben. A Toldi utcában 8-10 fő látogatta az alkalmakat. Ekkor ifj. Békési Mihály volt a harmonista. Ervin gimnazista korában Lőrincz nénivel még látogatta az idős Váradi nőtestvéreket.
“Emlék-képek” Lőrincz Imréről: Az orgoványi baptista közösség pásztora, Lőrincz Imre magától értetődőnek tartotta, hogy kiálljon a Gubacsi család 15 éves, nevelt fia ügye mellett. Gubacsi László gimnáziumi felvételét osztályidegen származása miatt a hatalom meggátolta. A család tisztelt és szeretett pásztora kockáztatott. Felkereste a kecskeméti Piarista Gimnázium igazgatóját. Beszélgetésük eredménye nekem a továbbtanulást jelentette. 1950. szeptember 14-én - a törvényen kívülre helyezett, az „eretnek” - beiratkozhattam a nagy múltú kegyesrendi gimnáziumba.
Természetesen ott a hittan kötelező tárgynak minősült. Az igazgató hozzájárult, hogy felekezetem szerinti vallás hittan óráin vegyek részt. Ez azt jelentette, hogy minden csütörtökön délután felkerestem Lőrincz Imre lelkipásztort, aki nagyon komolyan vette, hogy megismerjem a Biblia kiemelt tanításait. Kötelező és ajánlott olvasmányokat jelölt meg a baptista egyházi kiadványok közül. Fő feladatul a Biblia alapos megismerését tűzte ki célul számomra. Mai napig emlékszem, az egymás után következő órákra feladott, kívülről elmondandó szövegekre: Az Ószövetség könyvei, Az Újszövetség könyvei, A világ teremtése, A tíz parancsolat, Mi Atyánk… Ha emberek vagy angyalok nyelvén… Pál apostol missziós útjai.…”
1962-től ismét a Lőrinczék házánál talált otthonra a kis gyülekezet. Ezt a házat városrendezés miatt 1969-ben kisajátították, ezért ezt követően a Békési családnál tartották alkalmaikat. Sajnos, itt sem talált a gyülekezet tartós otthonra, mert az ő házukat 1970-ben sajátították ki.14 A Lőrincz család – akkor városszéli – háza a mai Balaton utca nyomvonalába esett, a Békési család Mária-hegyi háza pedig az épülő Széchenyi városnak volt útban, ezért a gyülekezetnek évtizedekig helyet adó lakóházakat lebontásra ítélték. Így 1970-72-ben a már özvegy Lőrincz néni emeleti lakásán gyűltek össze.
A gyülekezetnek régóta szüksége lett volna egy önálló teremre, amely a misszió állandó bázisa lehetett volna, valamint nagyobb létszámú hallgatóság befogadására is képes. Az önálló imaház megnyitására azonban ilyen körülmények között gondolni sem mertek.