Óvoda

„Lelkipásztori irodám utcára néző ablakából jól lehet hallani az arra elhaladó emberek beszélgetéseit. Reggeli csendességeim alatt leginkább az anyukák és gyermekeik párbeszédei fognak meg. „Anya, kié ez a szép udvar? Be lehet oda menni?” „Anya, ott van egy játszótér, lehet ott játszani?” Újra és újra felfigyelve e kedves kérdésekre a minap elgondolkodtam: itt van imaházunk csodálatosan szép épülete és udvara, amit hétköznap csak délután használunk. Mi lenne, ha az alagsorban, és mellette, egy újonnan emelt épületben napközben egy óvodát is működtetnénk?”

Ezt követően Ficsór Ervinnel egyetértésben Mike Sámuel a gyülekezet elé állt azzal a látásukkal, hogy indítsanak az imaház épületében egy óvodát. Úgy gondolták, hogy gyülekezetükben sok gyermek van, és ezen kívül az óvoda a keresztyén értékek átadására, és az evangélizálásban is jó eszköz lenne.

Ezzel összhangban Antalné Márti az első tapogatózó lépéseket 2005-ben tette meg, körbejárt, hogyan működnek máshol az egyházi óvodák, illetve milyen szabályok szerint lehet óvodát létesíteni.

2006 tavaszán elkészült az óvoda terve. A leendő óvodáról azonban a gyülekezet tagjai eltérően gondolkoztak, ezért az építése csak 2011-ben indult el. Az óvoda céljára telket kértek a várostól, melyet a Közgyűlés meg is szavazott. 2007 szeptemberében az imaház alagsorában játszóház indult 15 gyerekkel, majd 2008 februárjában ugyanitt elindult az óvoda 25 gyermekkel. Az óvodában ekkor Antalné Márti vezető óvónő, Mongyiné Noémi óvónő, Bildné Éva dajka és Surányiné Tünde óvodatitkár és könyvelő kezdett el dolgozni.

2009-ben a gyülekezet úgy határozott, hogy az új óvoda egy nyaktaggal megtoldva épüljön az imaház mellé Pappné Ildikó terve alapján. 2010 végén kapták meg az óvoda építési engedélyét, majd Papp Géza, Antal László, Ficsór Ottó és Simon Gergő irányításával megkezdődött az építkezés. Az építési bizottság eleinte minden héten, majd naponta tanácskozott, hogy összehangolják az óvodaépítés munkáit. Reggelente ott kezdtek az építkezésen, majd este ott fejezték be a napjukat.

Az óvoda építése hitbeli lépés volt, hiszen a megvalósításhoz a gyülekezetnek nem volt elég pénze, de a Jó Atya gondoskodott mindenről: hét hónap alatt elkészült.2 Isten áldása, rengeteg önkéntes felajánlásból elvégzett szakmunka, amelyhez hozzáadódott az építési bizottságén kívül Pappné Ildikó tervező, Antalné Márti óvodavezető, Szórád Márti, Simon Anna és Szabó Gyula sok-sok áldozata. Dr. Fekete László, aki ezidőben az egyház országos tanácsának tagja volt, több éven át sokat tett azért, hogy a Magyarországi Baptista Egyház első óvodája elindulhasson.

A teljesen elkészült óvoda 2011. szeptember 3-án fogadhatta 54 báránykáját. A kétcsoportos óvoda munkatársi csapatához tartoznak még – a korábban már felsoroltakon kívül – Mészárosné Ági és Simon Anna óvónők, Zsámbokiné Pordán Nikolett óvodatitkár-dajka, Varjúné Kati fejlesztő pedagógus, és Lukácsné Vajda Enikő gyógypedagógus.