„Az egymás szükségeinek felismerése és a segítésnyújtás működik a szociálisan érzékeny kiscsoportokban”, azonban szükség volt gyülekezeti szinten is a nagyobb horderejű szociális jellegű szükségek enyhítésére, megoldására, vagy ha lehet, a megoldásban való (be)segítésre.
„Igyekszünk odafigyelni a gyülekezetünkben és annak környezetében ideiglenesen vagy tartósan nehéz helyzetbe kerülő emberekre, családokra.
Csoportunk munkája sokrétű. Több éve működtetünk használtruha börzét. Bútorokat, háztartási készülékeket is elfogadunk, amiket azután szintén továbbadunk. Karácsonykor cipősdoboz ajándékokat gyűjtünk, melyeket ünnepség keretében adunk tovább. Élelmiszert vásárolunk és adunk a rászorulóknak. Munkanélkülieket a bátorításon túl igyekszünk segíteni a munkalehetőségek felkutatásában. Átmeneti munkalehetőséget is tudtunk már néhányszor biztosítani.
Életvezetési tanácsokkal is próbálunk segíteni ott, ahol ez a hiányos családi nevelés miatt szükséges. Gyakori tapasztalat az, hogy a pénz szűke mellett a pénz beosztása, a takarékoskodás, a hosszú távú tervezés hiánya nehezíti a bajban levő emberek helyzetét.
A különböző gyermek- és ifjúsági táborokba való eljutásban segítünk a részvételi önrész csökkentésével. Többgyermekes családoknál, időseknél segítünk a mindennapi feladatok elvégzésében. Ebbe a munkába is sok önkéntes bekapcsolódott már.
Minden hónap első vasárnapján az istentisztelet utáni önkéntes adakozás (perselyezés) a nehéz helyzetben lévők segítésére történik.
Öröm, amikor azt látjuk, hogy aki segítségre szorult, később már ő is tud adni másoknak.”
„Időnként ruhaakciót rendezünk, ami azt jelenti, hogy a ruhákat, amelyeket önkéntes felajánlásból gyűjtünk, felkínáljuk válogatásra, elvitelre. Hirdetést helyezek ki egy héttel előtte, és többeknek szólunk is. Sokan jönnek a környékről. Így jött el az egyik délelőtt az a hölgy is, aki néhány utcával arrébb lakik. Miközben válogatott, beszélgetésbe kezdtünk. Hamar kiderült, hogy sok teher nyomja a vállát, melyek anyagi és egészségügyi természetűek. Bizonyságot tettem neki Isten gondviselő szeretetéről, hogy a Fiát küldte értünk, illetve arról a szabadításáról, amit az én életemben végzett. Megkérdeztem, imádkozhatok-e érte. Amikor már kevesebben voltunk, imádkoztunk. A hölgy néhány héttel ezelőtt számolt be arról, hogy amióta rendszeresen jár a barátkozók órájára, és egy házi csoportba, valamint olvassa Isten Igéjét, azóta betegsége sokkal elviselhetőbb, munkát talált, és családi helyzete is rendeződni látszik. Most ő az egyik segítség a ruhaakcióban.”
A gyülekezet 1997-től minden évben karácsonyi csomagosztó rendezvényt szervez. Ezeken az iskolákban és az imaházban megtartott evangéliumi karácsonyi ünnepségeken nem ritkán ezernél is több csomag lel gazdára. A csomagokat eleinte az angol, skót és ír gyerekek készítették, és az orgoványi Örömhír Alapítvány, valamint a Hajnalcsillag Alapítvány közvetítésével jutottak el Kecskemétre. Néhány éve az imaház a Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz akciójának a gyűjtőpontja, amely nagyon komoly munkát igényel mind a gyűjtés, mind a szétosztás során. Szintén néhány éve a gyülekezet családjai is készítenek csomagokat a rászoruló gyermekek részére.