Az 1972 kora őszén megnyitott Kaszap utcai imaház családi házból lett átalakítva. Ennek a munkának a motorja Láng Mátyás lelkipásztor volt. Ő járt a helyi városi és párthatalmasságokhoz engedélyt kérni, majd az átalakítás során ő volt az anyagbeszerző, a szak- és segédmunkás is. Láng Mátyás a következőképpen emlékezik vissza az első kecskeméti imaház megvételének körülményeire:
A feleségem elköltözése után az Úr nagyon mellém állt, sokat imádkozva az Úr jelenlétében éltem. A orgoványi gyülekezet akkor még több mint 100 tagú volt, az egység jellemezte. Az itteni gyülekezet a hetvenes évek elején az orgoványi körzet majdnem legkisebb gyülekezete volt, 5 taggal. Alkalmanként hatan-nyolcan jöttünk össze Békési testvérék házánál vagy Lőrincz néni lakásán. Emberileg semmi sem indokolta, hogy imaház létesítésére gondoljunk. Az idők és alkalmak az Atya hatalmában voltak akkor is, amikor bátorított Igével: „Nékem sok népem van ebben a városban”. Egyszer, amikor a kecskeméti strandon jártam és ott bizonyságot tettem egy idős bácsinak, megkérdezte: kik vagyunk, van-e templomunk? Mondtam, hogy nincs, de jó lenne. Ő felajánlotta a kecskeméti Kaszap utcai, két szobás, tornyos házrészét, megvételre. Akkor úgy éreztem, ezt az Úrtól vehetjük, és hit alapján beígértem a vételi összeget, üres zsebbel. Azért nem ment ilyen simán minden, valaki ráígért a vételárra, erre Kovács bácsi így nyilatkozott: 'nem adjuk ezeknek a Budhistáknak'. Időközben az Úr bátorított: 'az én házamat tűzfal veszi körül, és Én megdicsőítem magam benne'. Erre a pénzes vevő elállt a vételi szándéktól. Kovács bácsi újra nyilatkozott: 'csak még egyszer jönne az a pap, hogy megvegye a házrészemet.' Az Úr azonban gondoskodott rólunk, mint népe mannájáról, a kellő időben, kellő mértékben. Az egyházközpont nem tudott segíteni, de az ország gyülekezetei mellénk álltak, határidőre kaptuk mindig a megfelelő összeget. Először az előleg érkezett az orgoványi gyülekezettől kölcsön, majd mikor a többi adomány bejött, visszafizettük nekik (ez pont akkor történt, mielőtt betörtek a lelkipásztori lakásba, indíttatásból visszavittem a pénzt a gyülekezeti pénztárosnak). Ezt megelőzően is többször megpróbálta hitünket: a megvétel engedélyezése olyan objektumra, amit istentiszteleti célra szántunk olyan helyen, ahol előtte nem volt imaház, a kommunista időben csodának számított. Rövid, háromévi orgoványi körzeti szolgálatunknak talán ez volt egyik értelme, hogy Kecskeméten imaház létesülhetett.
Láng Mátyás (1933-) 16 éves volt, amikor a kondorosi birtokos szülők nagy szomorúságára bemerítkezett. Később azonban szülei is megtértek. Miután teológiai tanulmányait 1966 nyarán befejezte, Galgagután lett lelkipásztor. 1970 őszétől három évig volt az orgoványi körzet lelkipásztora, de ez idő alatt aktívan szolgált a körzet minden állomásán. Azt a látást kapta az Úrtól, hogy Kecskeméten épületet kell vásárolni a gyülekezet részére. A megvásárolt épület romos állapotban volt, és eredetileg lakásnak használták, így az akkori állapotában imaháznak nem lehetett használni. Láng testvér most már azért kilincselt, hogy önkénteseket találjon az átalakításra és a felújításra. Aktív közreműködésével nyitotta meg kapuit az első kecskeméti imaház a Kaszap utcában.
Ficsor Károly – az anyagyülekezet egyik meghatározó személye – úgy emlékszik vissza, hogy a kecskeméti testvérek nem gondolkodtak ingatlanvásárláson. Ezt írja:
„Lelkipásztorunk viszont látta a láthatatlant, és hitte a hihetetlent. Mert hitben lépni. Töredelmes szívvel kell bevallanunk, hogy nem nagyon tudtunk mellé állni, és támogatni őt a látásában. Szívem mélyén csak annyit értettem meg, hogy amit tesz, az Úrtól van, ezért nekem is segíteni kell látásának megvalósításában. Ágikámmal teljes vállszélességben mellé álltunk, azzal együtt, hogy még mindig nem tudtuk, mi lesz ebből. Az akkori gyülekezet öt tagja a legjobb akarata ellenére sem tudott volna megvásárolni egy szép épületet Kecskemét város központjában. Láng testvér azonban nem számolgatott, hanem hitt az Úrban, Akitől a távoli jövőre vonatkozó vezetést kapott. (…)
A következő lépés a két szoba közti válaszfal lebontása, új parketta fektetése, és egy imaházhoz illő bejárati ajtó beépítése, majd a fűtés megoldása volt. A kapott pénz a vételár kifizetésénél elfogyott. (…) Mi maradt hát hátra: összefogás. Az ott élő idős testvérnők fizikailag nem voltak erre képesek.” A parkettát Láng Mátyás és öccse, valamint Ficsor Károly és Ficsor Ervin rakta le. „A bejárati ajtóhoz a szélfogót Bodnár Gyula építette be. A festés-mázolási munkákba már az idősebb testvérek is be akartak és tudtak kapcsolódni.
Mondhatnánk, hogy az új imaház vonzotta a fiatalokat. Azonban inkább azt hiszem, hogy a mennyei látásra adott válasz volt, hogy néhányan felkeresték a gyülekezetet: Lehoczki Imre soltvadkerti, dr. Ficsór Ervin orgoványi lakosok, Papp Géza és Ildikó Kecskemétre költöző fiatal házaspár. Ervin munkálkodása révén a társadalom perifériájára szorult Szabó család is kezdte látogatni az istentiszteleteket. Szóval az „állóvíz” megmozdult. Szép elindulásnak lehettünk tanúi.”
Szép elindulás volt, de nem volt mindig zökkenőmentes az út. Alig négy évvel az imaház használatbavételét követően Kovács úr beperelte a bíróságon a gyülekezetet birtokháborítás miatt. A vád az volt, hogy a gyülekezet jogtalanul használja kerékpártárolásra az udvar egy – egyébként kis – részét. A pert a kedves szomszéd megnyerte, mivel a szerződésben tényleg nem volt benne, hogy az épülettel, annak tulajdonjogi arányában az udvarból is kapunk egy bizonyos részt. Így ettől kezdve nem léphettünk az udvar területére. Egy kivétel azért mégis akadt. Lássuk, hogyan is történt.
„Egy reggel a régi tulajdonos ideges hangon csengette Ervint. Elmondta, hogy az éjszakai vihar kidöntötte az öreg fakerítést. Az imaház tulajdonát ebből csak 2-3 méteres szakasz képezte, de az egyébként mindig zsörtölődő Kovács bácsi ezt elfelejtette. Egy pillanatig sem gondolt arra, hogy neki kellene a kerítést megjavítania. Nos, ebből semmi baj nem származott, mert a testvérek azonnal ugrottak és kitervezték a javítást. A fiatal, ambíciózus Lehoczki Imre, a DUTÉP főmérnöke rohant bevásárolni a szükséges faanyagot, és szerszámokat gyűjtöttek össze. Ezek nagyobb részét én vittem Orgoványról. Máig örömmel emlékszem vissza arra a napra, amikor részese lehettem egy vidám munkáscsapatnak. A szakmai irányítást Imre végezte, de senki nem támaszkodott a nála levő szerszám nyelére. Mindenki örömmel dolgozott. Talán éjszakába nyúlt a munka, de a kerítés „felállt”. A rangidős Békési Mihály bácsi kezében jó helyre került az ásó. A fiatal diplomás férfiak sem panaszkodtak a kemény munka miatt. A szituáció arra az időre emlékeztet, amikor Nehémiás vezetésével, örömmel dolgozott mindenki a falakon. Négy évtized távlatából nem merem felvállalni az alkalmi munkások felsorolását, de azért próbálkozást teszek: Dr. Ficsór Ervin, Lehoczki Imre, Papp Géza, Békési Mihály, Bodnár Gyula, Ficsor Károly.
Kovács úr reakcióját nem tudom. Ő nem jelent meg egyetlen percre sem az udvaron, de az a sejtésem, hogy titokban figyelte az üveges ajtón keresztül, hogy ugyan mit művelnek ezek a baptisták. Nem méltatlankodnak, hogy másnak a kerítését építik. Nem, erre egyáltalán nem került sor.”
Az, hogy Kecskeméten a baptista közösség 1920-tól folyamatosan fönnmaradt, azért volt lehetséges, mert minden időszakban volt egy-egy család, aki fontos szerepet játszott azzal, hogy csendesen állt őrhelyén. Ilyenek voltak a háború előtt Kristóf Domokos, a Váradi nővérek, ezt követően pedig a Lőrincz és a Békési család. Az ő nevük már életükben összeforrt a gyülekezet fogalmával. Ők voltak a fix pontok, és hol több, hol kevesebb ember tartozott még rajtuk kívül a közösséghez. Rajtuk kívül meghatározó szerepe volt Kémeri Györgynek, és a nyolcvanas években a Bodnár családnak. A Kaszap utcai korszak első felében kapcsolódott a gyülekezethez2 dr. Ficsór Ervin Magdikával, ekkor került a Szabó család3 a gyülekezet vonzásába. Ezután jelent meg dr. Ficsór Irén, majd Papp Gézáék, Szakál Vilmos és családja, dr. Somogyi Tihamérék, Lehoczki Imre, Jobbágy Mihály és családja, Egri család, Fekete Erzsó, dr. Fekete Lászlóék, a Nyakas család Zsófika nénivel, Révész László, Antal László és Márti.
A vasárnapi istentiszteleteken ebben az időben havi hat alkalommal Kémeri György hirdette az igét, kétszer pedig az orgoványi lelkipásztor (ekkor Lukács Gyula). A helyiek közül néhányszor dr. Ficsór Ervin presbiter is szolgált. A hétköznapi istentiszteleteken pedig kivétel nélkül az Orgoványról átjáró lelkipásztor volt az igehirdető.
Almási Mihály (1920-1987) vasszorgalommal és az emberek iránt érzett mély felelősségérzettel telve fogott hozzá lelkipásztori szolgálatának. A mostoha közlekedési viszonyok ellenére is rendszeresen látogatta a kecskeméti testvéreket, pedig a két orgoványi gyülekezet az ő szolgálata idején érte el történelmének legnagyobb létszámát, a kb. 130-135 tagot. 1966-1969 között volt a kecskeméti gyülekezet pásztora, majd nyugdíjba vonulása után 1986-1987-ben ismét.
Lukács Gyula (1950-) 1974-1986 között pásztorolta a kecskeméti gyülekezetet. A csávolyi születésű fiatalembert jánoshalmi gimnazistaként szólította meg az Úr. Kmetty Jácinttal4 1973-ben kötött házasságot, öt gyermekük itteni szolgálati ideje alatt született. Szolgálatának időszakában már megindult az orgoványi és máshonnan érkezők Kecskemétre költözése, ezért lelkipásztorsága idején a gyülekezet taglétszáma majdnem megnégyszereződött.5 Az ő idején “kezdett kibontakozni a közösségi élet.”6
1977-1990 között a gyülekezet egy, a méretéhez képest intenzív növekedési perióduson ment keresztül, azonban ez az időszak amolyan improduktív volt, hiszen más településekről ideköltöző, már hívő emberekkel és azok gyermekeivel növekedett.
A kicsiny kecskeméti gyülekezet meglehetősen bezárt közösség volt. Azt nem mondhatjuk, hogy belterjes volt, hiszen a tagság, különböző helyekről Kecskemétre költöző személyekből állt. Papp Géza és a Békési házaspár volt csupán törzsökös kecskeméti. Ezt a bezártságot oldotta a hetvenes évek végétől Kémeri György szolgálata az ökumenikus istentiszteleteken a református gyülekezetben, majd Ficsór Ervin aktív és rendszeres kapcsolódását követőn (1977-től) az ő alapvetően minden hívő felé való nyitottsága. Személyén keresztül és a gyülekezettől függetlenül létező imaközösségen keresztül több emberrel, családdal kapcsolatba kerültek. Eleinte különösen Ervinék voltak nyitottak különböző külső kapcsolatokra. Így került képbe Sós István, Kolozsváry Lászlóék: a kerekegyházi református lelkész házaspár, rajtuk keresztül pedig német és elsősorban holland hittestvérek. A Papp családnak is voltak külső kapcsolatai, évekig jártak a reformátusok öreg ifi csoportjába. Ők Kémeri György egyik ökumenikus istentisztelen elhangzó igehirdetését követően döntöttek Ildikó7 javaslatára úgy, hogy oda fognak járni, ahol Kémeri bácsi szolgál. Korábbi kapcsolataikat nem számolták fel a református ifivel, azonban idő hiányában már csak ritkán tudtak alkalmaikon részt venni.
Ezek a mikroközösségek a testvéri szeretetet elmélyítő alkalmak voltak. Az ilyen összejövetelek a beszélgetés, imaközösség és konkrét anyagi szükségben való segítségnyújtásra is alkalmasak voltak.
Kitekintésre adott alkalmat az is, hogy Kémeri bácsi engedélyezte, hogy a Papp családhoz ellátogató Ó utcai testvérek8 vasárnap szolgálhattak a gyülekezetben. Ezen kívül hálaadó napra mindig hívott a gyülekezet vendég igehirdetőt. További színt hozott az istentiszteleti alkalmakba a Lőrincz családon keresztül kecskeméti kötődésű Fekete László, és az egykori gimnazista, dr. Mészáros Kálmán ritka szolgálata is.
A bezártság ellen a testvérek olyan módon is igyekeztek küzdeni, hogy amikor a politikai helyzet enyhülésével lehetőség nyílt a Tudomány és Technika Házában Reisinger János bibliai előadásaira, majdnem minden testvérünk lelkes látogatója lett annak. Akkor ez nagyon-nagy dolognak számított. Állami helyen, bibliai témájú előadás a városban! Ott, ahol alig van evangéliumi jellegű közösség!
1986-ban már nyolc gyermek és két fiatal tartozott a gyülekezethez. Ez az első időszak a gyülekezet történetében, hogy vasárnapi iskola tartására volt szükség. Korábban alig volt gyermek közöttük. Az első gyermekalkalmakat Papp Gézáék és Ficsór Ervinék emeleti lakásában tartották felváltva. Ekkor természetesen valamelyik szülő, Magdika vagy Géza, foglalkozott a gyermekekkel. Később, 1986-87-ben, Almási Mihály aktívan elkezdte a bibliaköri munkát. Vezetésével a gyermekek részére a délutáni istentisztelet előtt fél óráig foglalkozást tartott, ahol természetesen bárki részt vehetett a felnőttek közül is.9 Almási bácsi a három Papp leány, a három Ficsór leány, Bodnár Márta és Szakál Tivadar részvételével tartotta a bibliaköri alkalmakat.
Ezt követően, mivel az imaháznak csak egy terme volt, a gyermekek óráját – már csak egy egészen rövid ideig – az istentisztelettel párhuzamosan, de a WC előtti közlekedőben tartották.
„Itt hangos beszédre vagy éneklésre nem nagyon volt lehetőség, mert csak egyetlen üveges ajtó választotta el a gyermekeket az istentiszteleti helytől.”
A hetvenes évek végén a fiatalságot Bodnár Gyula, Fekete Erzsébet és Kémeri György képviselte. Ők azonban ebben az időben (különböző okok miatt) már egyre ritkábban vettek részt a gyülekezeti alkalmakon. Ifjúsági munka tehát nem is működött a Kaszap utcai imaház falai között (sem azon kívül). A Kaszap utcai korszakban jelentek meg a gyülekezetben több-kevesebb rendszerességgel az ún. szegedi egyetemisták. Ficsór Ervin már fiatal orvosként kapcsolódott a gyülekezethez, igaz ekkor még meglehetősen laza szálakkal, Fekete László és Somogyi Tihamér pedig mondhatjuk, hogy időnként feltűntek egy-egy alkalom erejéig. Fekete Erzsóval más volt a helyzet, hiszen ő fiatalon (nyolcadikos korában) Kecskemétre került nagymamájának segítőjeként. Bár ő is a szegedi egyetemen tanult, mégis gyakrabban tudott eljönni a gyülekezetbe. Úgyannyira, hogy amikor 1987 táján kis közösség alakult a már Kecskemétre költözött fiatal értelmiségiekből, őt kérték fel maguk közül az igetanulmányozás vezetésére.
Mindezek, a ma aprónak tűnő mozgolódások előrevetítették, hogy voltak ebben a kis közösségben olyan személyek, akik szellemileg is élni akartak.
A tettre készség csírái azonban a Kaszap utcai 17 év alatt nem tudtak szárba szökkenni, látványos gyümölcsöt hozni. Ennek több oka is volt:
- A hatalom egyértelműen ellenséges, sőt tiltó volt bárminemű evangéliumi megnyilvánulással szemben. A hitéletet 100%-osan a gyülekezet falai közé utasította. Az egyéni evangélizálás sem volt ajánlatos vagy kockázat nélküli. Csak példaként említem meg, hogy 1977-ben, Billy Graham első látogatása alkalmával, a tahi táborban tartott igehirdetésre maga a meghívó baptista egyház sem hívogathatott hallgatóságot.11 Ha mégis valaki megtette ezt a szószékről, annak számolnia kellett a következményekkel. Így az esemény ideje, helye csak magánbeszélgetések útján terjedhetett. Hivatalosan filmfelvétel sem készülhetett erről az alkalomról. Külön érdekesség, hogy egy igen színvonalas rövidfilmet - teljesen titokban - éppen a gyülekezet egyik tagja, Szabó Gyula készített erről az alkalomról.
Egészen más volt már Billy Graham 1985-ös látogatása. Ekkor már hivatalosan, minden tiltás nélkül lehetett szervezni programokat. Az 1989-es népstadionos evangélizáció népszerűsítésére pedig korábban elképzelhetetlen eszközök bevetésére is lehetőség nyílt. Röpke 12 év leforgása alatt micsoda óriási változás! Vagy inkább fordulat. - A kicsiny gyülekezetnek egészen a kezdetektől jellemzője, hogy nem sok középkorú tagja volt. Akik mégis voltak, azoknak éppen elegendő feladatot jelentett az, hogy a hagyományos értelemben vett gyülekezeti életet fenntartsák. Kémeri György éveken keresztül havi 6 alkalommal szolgált vasárnap. Elfáradását követően Bodnár Gyula diakónus igyekezett összefogni az imaházi alkalmakat. Ficsór Ervin már kecskeméti orvosként egészen a házasságkötéséig inkább az orgoványi gyülekezetben fejtett ki aktív tevékenységet. Papp Gézának pedig az egyre növekvő létszámú családja és a munkahely adott megfelelő terhelést.
- Részben az előző helyzethez kapcsolódóan nem volt elég hadra fogható személy. Ahhoz, hogy az úgymond alapfunkciókon kívül képes legyen egy közösség a gyülekezeten kívülről érkezőket is fogadni, kell egy megfelelő létszám, hogy az érdeklődő személyeket rendszeres, ha kell, napi támogatásban lehessen részesíteni. Ezt a létszámot a gyülekezet éppen a Vágó utcába való költözés időszakában érte el.
- A missziói lendületben a szinte robbanásszerű változást még az is katalizálta, hogy 1992-ben – a gyülekezet történetében először – dr. Ficsór Ervin személyében egy fiatalember lett a gyülekezetvezető.