Gyermekcsoportok

1997-ben alakultak meg a vasárnapi iskolai csoportok. A gyermekeknek „más sűrűségű eledelre van szüksége, mint amire a felnőtteknek.”127  A csoportok célja tehát az, hogy a gyerekek az életkoruknak, értelmi szintjüknek megfelelő hitbeli alapigazságokat ismerhessenek meg. A tanítók szeretnék még azt is, hogy mindeközben barátokat is találjanak.

A gyermekek vasárnapi bibliaköri tanítását sok önkéntes szolgáló végzi, az ő munkájukat dr. Feketéné dr. Tóth Judit koordinálja. A gyermekek közötti lelki munka negyed századáról a következőket írta:

„Amikor 1984-ben a kecskeméti gyülekezetbe kerültem, csupán 20 tagú volt a gyülekezet, 1 imateremmel a Kaszap utcában, de vasárnap délelőtt az imaóra alatt gyerekfoglalkozást tartott Ficsórné Magdika 6-8 gyerek számára.

A Vágó utcában Egriné Viola vezette a gyermekmunkát, jóval nagyobb gyermeklétszámmal, de még egy csoportban. A gyülekezet növekedésével összhangban rövid idő alatt három csoportra kellett osztani őket. Többen csatlakoztunk ehhez a szolgálathoz. Mindenkit felsorolni nehéz lenne, ezért meg sem próbálom. Antalné Mártit emelném ki, aki nagyon odaszántan, hűségesen szervezte a gyermekmunkát, sátoros evangélizációs gyermekszolgálatokat, napközis táborokat. Amikor már 30 körül volt a gyerekek létszáma, havonta játékos szombati programot tartottunk. Ide lehetett hívogatni barátokat, osztálytársakat. Ezeknek a gyerekeknek sokszor a kísérője (szülő, nagyszülő) is ottmaradt, végighallgatta a történetet. Sok játékkal, énekléssel, kézműveskedéssel együtt ún. missziós történetet mondtunk el  evangéliumi üzenettel. 15 és 45 fő között változott ezeknek az alkalmaknak a látogatottsága. Egyik alkalommal valahogy senki nem ért rá, egyedül vezettem az alkalmat, és pont ekkor nagyon sokan jöttek, ráadásul szülők is ottmaradtak, velük is próbáltam kicsit beszélgetni, végül azt éreztem, hogy mennyire kevés vagyok. Aztán pedig megláttam, hogy Isten éppen a gyengeségünket tudja használni. Ezeket a játékos alkalmakat felváltotta a Biztos Szikla Klub, amit fiataljaink vezettek, Dobos Nándival és Buknicz Éva Orsolyával az élen, több éven keresztül.

Közben VISZ tanfolyamot szerveztünk. Tóthné Ujj Eszter járt le Pestről és tanított bennünket, helyből pedig Szabóné Ica. Később a ReMa szervezettel kerültünk kapcsolatba. Konferenciákon vettünk részt, hogy továbbképezzük magunkat. Helybe is hívtunk előadót. Az elmúlt években kialakult a bibliakörvezetők imaköre is. Azt láttuk, hogy fontos a képzés, fontos a felkészülés, de az áldást a munkánkra egyedül Isten adja. Szeretnénk, hogy a gyermekek megtérjenek, de ezt csak Isten Szentlelke tudja elvégezni! A gyerekcsoportok létszáma évről-évre nő. Jelenleg (2012-ben) 6 csoportban, csoportonként 10-15 gyerekkel foglalkozunk az óvodáskortól az általános iskola végéig. 11-12-en vagyunk tanítók. Ünnepi alkalmakon, táborokban a bábcsoport tagjai, valamint a színjátszók, fiatalok a nagyon hasznos segítőink.”