A Géza bácsi által bevezetett és bevált missziói stratégia a következő volt: kultúrprogram helyett legyen élő igei üzenet, bizonyságtevések, az énekekben pedig Isten dicsőítése szóljon. Legyen több önálló imaközösség, mert a gyülekezet egészének megelevenedése csak kisebb közösségekben valósulhat meg. Az evangélizáció legfontosabb része a hétköznapi személyes evangélizáció. Ki kell lépniünk a templom falain kívülre. Legyenek folyamatosan bibliaórák, igetanulmányok az érdeklődő, még nem gyülekezeti tagok részére. A gyülekezetben kegyelmi (azaz: egymást el- és befogadó) légkör uralkodjon. Kiemelt fontosságot kell kapnia a gyermek- és ifjúsági munkának. Legyen évente összegző, értékelő és előretekintő lelkimunkás-konferencia a gyülekezetben a szolgálatokat végzők számára, amelyet legtöbbször valahol a várostól elvonulva tartottak meg. És legyen több napos, igetanulmányozásnak is helyet adó gyülekezeti kirándulás minden évben. Ennek megfelelően több területen kaput nyitottak a város felé az evangélium számára.
1996-tól minden nyáron angol tanfolyamot rendeztek – missziós motivációjú amerikai tanárokkal. 1997-2007 között szintén minden nyáron sátortemplomot állítottak fel a Széchenyi városi domb közelében. A sátoros evangélizáció egy héten át, gazdag és színes programmal várta a város lakóit sok-sok éven keresztül.
Karácsony előtt csomagosztó evangélizációt tartott a gyülekezet különböző iskolákban és az imaházban. Volt úgy, hogy öt iskolában 1700 csomagot osztottak ki a gyermekprogrammal összekötött evangélizáció keretében.
A gyülekezet legalapvetőbb lelki szükségét az istentiszteletek, az Isten dicsőítése, az Ige üzenetének hirdetése és hallgatása, valamint az imádságok elégítették ki. Lehetőséget adtak a Lélek késztetésére elhangzó építő felszólalásoknak és imakéréseknek. Rendszeressé váltak az evangélizációk, hitmélyítő alkalmak is.
A gyülekezet tagjai és a Krisztushoz közeledők számára igei elmélyülést és baráti kapcsolatokat eredményező alkalmak a kiscsoportos összejövetelek voltak, amelyeken az óvodásoktól a legidősebbekig sokan vettek részt. Több ige- és imaközösség nyújtott lehetőséget a közösség gyakorlására és a hívogatásra. Kedveltek és vonzók voltak a csoportok által rendszeresen rendezett kirándulások, együttes üdülések.
A gyülekezet saját és a vendég gyermekek részére kézműves és születésnapi rendezvényeket szervezett.
Elmondhatjuk, hogy Kovács Géza idejében a gyülekezet minden rétege megerősödött és épült hitében. Ezen felül folyamatosan érkeztek újabb és újabb érdeklődök, és közülük sokan meg is tértek. A növekedésnek az egyik alapja a személyes evangélizálás volt, a másik a bennük lakó Úr Jézus szeretetének kisugárzása, a körülöttük élő emberek szükségeire való őszinte odafigyelés és segítségnyújtás. A gyülekezet tagjai, élve a megnyíló lehetőségekkel, adottságaikkal, elhívásuknak megfelelően aktív munkába kezdtek. A hirtelen sokoldalúvá váló gyülekezeti munka irányítására Kovács Gézának Istentől jövő bölcsessége volt. Munkája nyomán felpezsdült a gyülekezeti élet, sokakat elindítottak a keresés útján. A törekvők és a friss gyülekezeti tagok új színt vittek az istentiszteleti és más közösségi alkalmakba. A régi és az új hívők egymás társaságában megújultak, felfrissültek. Ezzel azonban egyre tarkább lett a gyülekezet. A Kaszap utcai egyszínűséget legelőször a hetvenes évek második felétől születő nyolc kisgyermek oldotta. Hamar jöttek – tovább színesítve a gyülekezeti életet - a Kecskemétre telepedő fiatal értelmiségiek. De ők mindannyian a baptista mikrokultúrkörből jöttek, ezért érkezésük nem színezte igazából át a megszokott tónusokat. És aztán jöttek a kilencvenes évek elejétől a világból megtérők. No, ők már „nem tanácskoztak testtel és vérrel”1, alapjaiban megváltoztatták a gyülekezetet, és létrejött a ma ismert gyülekezeti kaleidoszkóp.
1996 és 2004 között 53-ról 133-ra növekedett a gyülekezet taglétszáma. Kilenc év alatt 63-an megtérés által épültek be a gyülekezetbe. Ezek közül 50-en nem baptista háttérből jöttek, 13-an más bemerítő közösségből találtak otthonra köztünk. 6 személy elmaradásból nyert újrafelvételt, 11 testvérrel pedig ideköltözésük által növekedett a gyülekezet (28-an ide, 17-en elköltöztek). A gyülekezet jelentős része fiatal házasokból állt ebben az időszakban, de ez a helyzet lényegesen nem változott azóta sem, az új megtérők pedig csaknem valamennyien fiatalok, így aránylag sok a gyermek és a fiatal. A gyermek-csoportokba akkor 60 gyermek tartozott, most 80. A gyermekekkel és a látogatókkal együtt körülbelül 250 személy járt az alkalmakra. Ma ez a szám valamivel több.
„Vágó u. 28.
Milyen esendő vagyok! Az emlékek miatt ragaszkodnék téglához, bútorokhoz, meg armatúrákhoz, a kis lépcsőn megközelíthető orgonához és szószékhez, a medencéhez, a sarokban gunnyasztó virághoz vagy fához! Meg a lambériával ellátott kisteremhez, vagy a mindig is szűk mellékhelyiségekhez, a régóta néma kis TV-hez az előtérben, vagy a düledező kis, udvari házikóhoz. – De mondjam-e a szép nagyra növő udvari növényeket, a zöld füvet, ami a nyíróknak mindig adott munkát, ahol nyaranta angoltanfolyamosok ültek, - vagy az igencsak nehezen nyitható hatalmas, barna kaput, vagy a hátsó kerítést, amin még ott van az ideiglenes átjárónk nyoma, amit hamar be kellett falazni? Mondjam-e a biciklitárolókat, vagy a ki-be hordott székeket, padokat? A fedett teraszt, ahol mindig ez a kérdés szállt fölfelé: Hogy vagy, kedves testvérem?
Az izzasztó szaunák, a télen oly kellemes meleg fűtőtestek, vagy a vasárnap bent szorongó tömeg jelentették az imaházat?Igen, talán, és mindezt megköszönöm Istennek. Tőle, érte és általa volt mindez. De az imaház ennél több volt. Ott volt a közösség helye, a szeretet helye, a jó beszélgetések helye, az imádságok helye, az énekórák helye, az ifjúságik, a hétköznapi és vasárnapi ünnepek helye. Egyfajta menedékhely. – Az, hogy az Ige szólt, és az, hogy mi erre tudtunk szívből válaszolni. És ebben a mennyei környezetben eggyé tudtunk válni egymással is, - ha Isten is ott volt, akkor volt ott imaház.”