A gyülekezet az 1980-as években kezdett feltámadni szendergéséből – hogy ne mondjam – az álmából. A ’90-es évek elején pedig már a gyülekezet jelentős részét a határozott élni és növekedni akarás jellemezte, melyet leginkább az eleven házi imaközösségek működése jelzett. 1996-ra szerencsés társadalmi, kulturális összetételűvé vált a gyülekezet, ugyanis ekkor a tagok fele rendelkezett diplomával, nyíltszívű, és őszintén megtért - többségében - fiatal házasok voltak.
Géza bácsi szolgálatában egyensúlyban volt a prédikáció (elmélet), a szükségben levők meglátása és segítése, az evangélizáció, a megtérők befogadásának igénye a gyülekezetben, a társadalom felé való nyitás, és az ehhez szükséges új szokások felvétele, az elavultak elhagyása. Géza bácsi látta a gyülekezetet belülről is, de képes volt azt kívülről is nézni, úgy, ahogy a világ látja. Szolgálatának idején hamar pezsgésnek indult a gyülekezet. Ami 1990-94 között még nem sikerült, az 1996-tól sikerült: 1. A gyülekezet egy szívvel az evangélium csatornája akart lenni. 2. Sikerült befogadni a megtérőket.
Most azonban, hogy „nagy” gyülekezet lett, az lett a feladat, hogy a benne rejlő energiát, talentumokat jó irányba – az evangélium emberekben való győzelemre jutásának segítésébe – fogja be. Közhely, hogy a nagyobb közösségben elvész a személyesség, könnyű benne elkallódni, ismeretlenül, egyedül élni. A kis gyülekezet teljesen máshogy működik, mint a nagy. Nem is olyan könnyű nagy gyülekezetnek lenni. Máshogy kell a nagy gyülekezetben „közkatonának” lenni, mint ahogyan a kicsiben kellett. A vezetőknek is teljesen máshogy kell vezetni a nagy gyülekezetet, mint ahogy a kicsit kellett. 100 tag fölött (ami legalább 150 aktív, rendszeres résztvevőt jelent) elég sok energiát kell belefektetni abba, hogy a kis gyülekezetben működő kapcsolatok itt is tovább működjenek.
Az erejét próbálgató közösség két nagy próbát jól kiállt (imaház és óvoda építése), azonban most dől majd el, hogy hosszú távon is tud-e élni a - korábbiakhoz képest óriásira nőtt - lehetőségekkel, épületekkel. Isten segítségével, önerejével jutott idáig. A fejlődés idáig impozáns, de sok ember szellemi felemeléséhez sok átadott életű lelkes hívő ember kell. Míg a tégla hallgat, a bajban, próbában levő ember segítséget vár. Épületeket építeni sok áldozatot jelentett. Embereket segíteni sokkal több áldozatot jelent.
Mindezen jelenségek kezelésére a gyülekezet átvette a nyugati (és távol-keleti) keresztyén egyházakban régóta gyakorolt és jól bevált módszert, melyet egy mondattal úgy foglalhatnánk össze: ”a (nagy)gyülekezet a kiscsoportokban él.”